Az első ember, akit megpillantottam, egy hatvan körüli nő volt, vastag bokáját fehér klumpába bújtatta, virágmintás otthonkát viselt. Kék-fehér csíkos műanyag szatyrot szorongatott, amiből egy félliteres Fütyülős-üveg kandikált ki, meg egy vadvirágokból font szegényes csokor. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy hazaértem. Újraolvasó.

Laura Spanyolországban nyaralt, amikor felhívták: megszületett a kislánya, akire évek óta várt. A negyven fokban sprintelt a szándéknyilatkozat kinyomtatásáért, itthon pedig hetekig a kórházban ringatta és etette Emmát úgy, hogy a bürokrácia lomhasága miatt papír nélkül csak egy „szomszédnak” számított.

Ez egy olyan könyv, amit jó lett volna gyerekként olvasni, de még most sem késő!

Gyerekvállalás és döntési magány a Mambo Maternica filmben – hol vannak a női közösségek? Tóth Flóra gondolatai a film kapcsán.

Három gyerek után tanultam meg jól lenni a bőrömben.

Minden szülő odavan azért, ha az oviban, suliban dicsérik a gyerekét. De mi van akkor, ha nem (csak) pozitívak a visszajelzések? Ki hogy viseli a szembesítést? Lucáék történetében több forgatókönyv is felmerül. Újraolvasó.

Sodró Eliza őszintén mesél a saját útjáról a nehezített teherbeesés kapcsán: lelki küzdelmek, segítségkérés, változtatások és végül siker. Sevcsik M. Anna, aki szakemberként kísérte ezen az úton, szintén megosztja a tapasztalatait.

Flóráéknál teljes volt a zűrzavar köszönésfronton. Neked egyértelműek a szabályok? Mikor várod el a gyerekeidtől, hogy köszönjenek, és mi a helyzet a hogyanokkal? Újraolvasó.