Fiala Borcsa

Fiala Borcsa újságíró, 11 regény és novelláskötet szerzője, két felnőtt anyukája, Az élet sava Borcsa beszélgetős gasztroműsor 11 évadának házigazdája, aki legfőképpen történetmesélőként definiálja magát. Érdeklődési körének rádiusza igen nagy, lelkesen ír a legkülönfélébb témákról, legyen az Mata Hari élete, a legújabb blockbuster horror, nőgyógyászat a hajléktalanszálláson, vagy a gonosz mostohák mítosza. Az íráson kívül talán csak enni, etetni és főzni szeret jobban.

Fiala Borcsa cikkei

Összesen: 1665 db cikk

A bárányok már 30 éve hallgatnak – De mi nem: lerántjuk a leplet a kultuszfilmről!

Kult – 2021. március 10. – FB

Hihetetlen, de igaz: 30 éves a film, aminek próbavetítése után néma, döbbent csönd ült a mozitermen, és bár jó pár kritikus fanyalgott, attól még világsiker lett, olyannyira, hogy még a korábbi, kevésbé sikerült első részt is újraforgatták, ezúttal csupa nagyágyúval. A bárányok három évtizede hallgatnak, hadd szóljon most értük a hangos taps, és íme, a kulisszatitkok:

Félbehagyott regények temetője – Klasszikusok, amikkel csak nem bírtunk dűlőre jutni

Kult – 2021. március 7. – FB

Itt az idő arra, hogy újra nekifussunk azoknak a nagy klasszikusoknak, amiket azelőtt – amikor kötelező, vagy legalább ajánlott irodalom volt – nem tudtunk végig olvasni. Hátha most, nem igaz?

Fiala Borcsa: Hajnali üzenet

Kult – 2021. március 6. – FB

A másik egy-egy szava, mondata, gesztusa a sok korábbi tapasztalat hatására olyan lesz, mint amikor fájós fogat hideg víz ér: belédnyilall mélyen a kellemetlen érzés, felszakítva az emlékek egész sorát.

„Összevesztek, hogy mit néznek a nem létező tévén…” – 20 késhegyig fajuló testvér perpatvar

WMN Zizi – 2021. március 5. – FB

No és nálatok mi volt a legértelmetlenebb, késhegyig fajuló vita?

„A hozzám hasonlók nem nulláról indulnak egy ismerkedés során, hanem mínusz húszról” – Párkeresés, fogyatékkal

WMN Life – 2021. február 26. – FB

A pártalálás senkinek nem egyszerű, a világjárvány pedig finoman szólva sem segített a helyzeten. De akkor mit szóljon az, akinek tonnányi előítéleten, időnkénti lenézésen, és nem akadálymentesített tömegközlekedésen kell keresztülvágnia magát az első randiig? A nehézségekről, kihívásokról, lehetőségekről, tévinformációkról és egy frissen indult randiappról beszélgettünk az alapító Pásztor Balázzsal, a sportoló Bovier Györggyel és a színész Fenyvesi Zoltánnal.