A Papa nemcsak a társadalom perifériájára szorult idősekről szól, hanem rólunk is. Arról a középosztályos illúzióról, hogy az öregkorunk majd „rendezett” lesz, mert dolgoztunk, mert adóztunk, mert családunk van. És arról a kijózanító tapasztalatról, amit Papa mond ki a filmben: „amikor az ember megöregszik, mán akkor baj van”.

Az együttérzés és az önzetlen gondoskodás nem gyengeség, hanem az emberi túlélés titka.

„Nincsen rózsa tövis nélkül” – tartja a mondás. Mégis, Szél Dávid pszichológus úgy látja, néhány szülő igyekszik mindennek elébe menni, és lehetőleg minden bajt, potenciális kudarcot elhárítani. De mi szolgálja valójában a gyerekek fejlődését? És mit gondol a szakember a dicséretekről?

Nyugtalan, nehezen koncentráló, „okos, de figyelmetlen lányból” nyugtalan, nehezen koncentráló, okos, de mindenféle saját tanult módszerekkel figyelni képes felnőtt lett dr. Gyurkó Szilvi. Aki végül úgy döntött, nem áll sorba hivatalos ADHD diagnózisért.

„Nem vagyok elég jó” – sokunk belső mondata ez, még akkor is, ha kívülről sikeresnek, szerethetőnek látszunk. A csökkentértékűség érzése alattomosan formálja az önképünket, a kapcsolatainkat és a döntéseinket, gyakran anélkül, hogy tudnánk, honnan ered.

Tudjuk, hogy a családi minták erősen meghatározzák a sorsunkat, de sokszor akkor sem vagyunk képesek szabadulni tőlük, ha igyekszünk tenni ellenük. Pedig a válasz ott van bennünk. Csak mélyen.

Figyelem! Ez az írás nyomokban csípős szarkazmussal fűszerezett szexizmust tartalmazhat, amit gátlástalanul, ámde név nélkül tárunk most elétek. A témánk a férfi, aki akkor is egyedül old meg mindent, ha nem ért hozzá és senki se kéri.

A lánytestvérek tényleg agresszívabbak? – Amit a testvérek közötti agresszióról tudni érdemes.