Olvasónk, Kata mesél, de veled is megtörtént már. Sétálsz az utcán, amikor szembejön a lezáratlan szerelem. A többit tudod...

A gyász az egyik legintimebb dolog a világon. Annyiféle gyász létezik, ahányféle ember. Amikor olvasónk, Timi öccse 18 évesen meghalt, a lány úgy döntött, hermetikusan elzárja az emlékeit, nehogy eszét vegye a fájdalom. Tíz év telt el azóta, most először köszönti fel újra Petit a születésnapján.

Lélegzet-visszafojtós írás a család erejéről, a veszteség túléléséről, az anyai szívről, amely, ha a szükség úgy hozza, akkora nagyra nő, hogy beleférnek az elhunyt szeretteid gyerekei is, akiket valakinek föl kell nevelni. A legjobb tudásod szerint.

Amikor gyereked születik, akkor annak örülni kell. Ezt mondja, ezt írja mindenki, ezt várják tőled, te is ezt várod magadtól. De mi van, ha semmi sem úgy történik, ahogyan azt vártad? A szülés utáni depresszió több nőt érint, mint gondolnánk? Olvasónk, Niki mesél.

Talán már mindannyian dolgoztunk méltatlan helyzetben, és pontosan ismerjük az érzést, hogy milyen is, amikor semmibe vesznek a munkahelyeden. A kemény munkának pedig kínkeservesen érkezett csak meg a gyümölcse. Vagy még úgy se. Ilyenkor eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha fognánk magunkat és felmondanánk...

Olvasónk, Emese, egy ellentmondásos történetet hozott. Az anya meséje, aki a saját boldogságáért otthagyja a családját. Joga van hozzá? Megértik valaha a gyerekek? Egyáltalán, hogy jut el egy nő idáig?

Szeretjük, ahogy olvasóink írásra inspirálják egymást. A tegnapi, idilli apa-sztori után ma egy kevésbé rószás történet következik. Az apáról, aki nincs ott.

Nem mindennapi szerelmi vallomás egy patchwork család szívéből. Az apropót az adja, hogy ma Németországban az apukákat ünneplik.Legyen itthon is Apák Napja!