Anya! A betegség nincs benne a szerződésedben!
„A vízszintes az anyáktól életidegen pozíció," írja olvasónk. És tényleg. Mi történik, ha anya kidől? Vagy nem dől ki?
Mindenkinek van egy története. Legalább egy, ami van annyira érdekes, hogy mások is szívesen meghallgatják. Vagy azért, mert van benne valami különleges, vagy épp ellenkezőleg, azért, mert olyan átkozottul jellemző sokunkra. Lehet, hogy tanulságos, lehet, hogy inspiráló, felháborító, izgalmas, vagy egyszerűen csak vicces. Ez itt a te oldalad, oszd meg velünk és a világgal a te történetedet!
Ha az alábbi gombra kattintasz, egy űrlapot találsz, ahol a neved és email címed megadása után rögtön be is írhatod a sztorit, ami velünk is megtörténhet.
Ui. Noha nagyon igyekszünk, de sajnos nem tudjuk megígérni, hogy mindent és azonnal közlünk. Az olvasószerkesztés jogát pedig fenntartjuk. Köszönjük a megértéseteket.
„A vízszintes az anyáktól életidegen pozíció," írja olvasónk. És tényleg. Mi történik, ha anya kidől? Vagy nem dől ki?
Kinek mit jelent az esküvő? Esküt? Ígéretet? Reményt? Olvasónk, Csilla augusztusban megy férjhez. Ez pedig az ő himnusza a szerelméhez. Csak, hogy legyen miért mosolyogni ma délután...
Amikor a budapesti nyári forróságban összecsúszik Szerb Antal Utas és holdvilág című könyve egy életigenlő, majdnem százéves nő valódi történetével, akkor egy pillanatra megáll az idő, és kikristályosodik, hogy mi az, ami valójában éltet bennünket, amiért napról-napra érdemes remélni és szeretni...
Akit szeretnek, az nem hal meg soha, csak máshová költözik... és ezt a gyerekek sokkal jobban tudják nálunk.
Fogalmunk sincs, milyen lehet úgy némának lenni, hogy valaki képes a beszédre, mégsem tud emberek között megszólalni. Pedig ez egy létező betegség. A neve: szelektív mutizmus. Olvasónk leírja, milyen együtt élni a választott némasággal.
Azt mondják, az ember akkor lesz igazán felnőtt, amikor már egyik szülője sem él. Ha ez így van, jobb lenne, ha mindannyian örökké gyerekek maradhatnánk...
Borcsa nemrég megírta vicces küzdelmét az ő tudományos-fantasztikus diétájával. Mi jókat nevettünk rajta (természetesen nem Borcsán, hanem a cikken)... egy 18 éves olvasónk viszont meglátta benne a saját anyukáját. Ez az ő levele neki. Nekünk.
Vannak sorsok, amelyek tényleg olyanok, mint egy rossz álom. Kata apa nélkül nőtt fel, aztán a mostohaapja terrorizálta. Amikor már majdnem talpra állt, megbetegedett az édesanyja. Azt reméli, valaki egyszer felébreszti ebből az álomból, és végre boldog lehet. Veled is megtörténhet.