„Rutinvizsgálatnak indult, azt mondták, be se menjek egy csepp barna pecsételés miatt” – Olvasói történet
A hálószoba padlóján egy sporttáska félig bepakolva – csütörtökön reggel műtétre készültünk. „Nincs rá kapacitás” – szólt a magyarázat.
Mindenkinek van egy története. Legalább egy, ami van annyira érdekes, hogy mások is szívesen meghallgatják. Vagy azért, mert van benne valami különleges, vagy épp ellenkezőleg, azért, mert olyan átkozottul jellemző sokunkra. Lehet, hogy tanulságos, lehet, hogy inspiráló, felháborító, izgalmas, vagy egyszerűen csak vicces. Ez itt a te oldalad, oszd meg velünk és a világgal a te történetedet!
Ha az alábbi gombra kattintasz, egy űrlapot találsz, ahol a neved és email címed megadása után rögtön be is írhatod a sztorit, ami velünk is megtörténhet.
Ui. Noha nagyon igyekszünk, de sajnos nem tudjuk megígérni, hogy mindent és azonnal közlünk. Az olvasószerkesztés jogát pedig fenntartjuk. Köszönjük a megértéseteket.
A hálószoba padlóján egy sporttáska félig bepakolva – csütörtökön reggel műtétre készültünk. „Nincs rá kapacitás” – szólt a magyarázat.
„A kádba még be tudtam szállni, aztán ahogy folyt a víz a csapból és jó melegen körbevett, megint eszembe jutott, hogy a patkány a hidegben van. Túl forró volt a víz, ezért engedtem magamnak hideget hozzá. Én tudtam változtatni a hőérzetemen, ő, részben miattunk, nem.”
„Nézzünk meg minden spirituális filmet, amit csak találok – plusz azokat is, amelyekben valaki csodás módon meggyógyul. Spoiler: nem ajánlom senkinek” – írja olvasónk, aki végül nem a filmekkel ugyan, de visszatalált önmagához.
Egy anya őszinte vallomása arról, hogyan vált az örömteli várandósság és szülés élete egyik legnagyobb traumájává. Szülőszobai megaláztatás, fájdalmas beavatkozások és elhanyagolt szűrővizsgálatok vezettek oda, hogy ma már háromgyermekes anyaként a saját életéért küzd. Története intő jel minden nő számára.
Az, hogy a törésekben fejlődési potenciál rejlik, régóta ismert tény. Akár egyénileg, akár párban folytatjuk tovább az utunkat, a krízisek formálnak bennünket. Még akkor is, ha ott és akkor úgy tűnik, sosem éljük túl a csalódást.
Élek-halok a munkámért. De lassan éhen halok a munkám miatt.
Mennyit ér a lelked a munkaerőpiacon? – teszi fel a kérdést olvasónk, aki megdöbbenve tapasztalja, milyen hatalmasra duzzadt az elvárások sora, ha az ember szeretne méltó helyen elhelyezkedni. Fel tudjuk venni a ritmust? Muszáj bohóckodni a csapatépítőn? És ha nem állunk ki magunkért, akkor ki fog? Olvasónk, Éva írása.
Egy nő őszinte beszámolója az őt gyerekkorában ért súlyos bántalmazásról és az élete újjáépítéséről.