WMN szerkesztőség cikkei

„Ugye nem csak én nem tartom normálisnak, hogy egy tizennégy évest addig feszítsenek, amíg zokog egy felmérőn?” – teszi fel a kérdést olvasónk, akinek tavaly felvételizett a gyereke, de a folyamat idén is erős érzelmeket vált ki belőle.

Nincs nagycsalád, nincs azonnal bevethető segítség. 0-4 éves gyereket nevelni egyedül pedig extrém megterhelő az idegrendszer számára. A digitális bébiszitter viszont mindig kéznél van. Azzal legalább a túlélés esélye megvan. De tisztában vagyunk vele, mit szabadítunk ezzel magunkra? Olvasónk, Klári gondolatai.

Egy karácsony előtti kivizsgálás, egy rémisztő szó, és hirtelen minden megváltozik. Egy anya története arról, milyen érzés szembenézni egy öröklődő, gyógyíthatatlan betegség lehetőségével – és azzal a bénító félelemmel, hogy nemcsak a saját életéről, hanem a gyerekei jövőjéről is szó van.

Van, hogy valaki azért marad benne egy rossz kapcsolatban, mert fél az egyedülléttől. Olvasónk is így volt ezzel – egészen addig, amíg a szorongás már nem engedte tovább hallgatni. Számára a válás végül nem menekülés volt, hanem önvédelem. És a lánya védelme. Olvasónk, Bori írása.