„Olyan vagyok, mint egy üveg, amit megtöltenek” – Csak neked mondom: Jordán Adél és Jordán Tamás
Ilyen sem volt még: Jordán Adél és édesapja, Jordán Tamás csakis egymásnak mondják a színpadon. Na jó, nektek is, úgyhogy ne hagyjátok ki!
Tóth Flóra videószerkesztő, újságíró és mindezek mellett, alatt és néha – őszintén – helyett két kisiskolás gyerek anyukája. Ez meghatározza a témaválasztásait is, ahogy a legtöbb dolgot az életében. Vicces, anomáliákra rámutató posztjai általában a szülői létről szólnak.
Long – 2019. november 4. – MK, TF
Ilyen sem volt még: Jordán Adél és édesapja, Jordán Tamás csakis egymásnak mondják a színpadon. Na jó, nektek is, úgyhogy ne hagyjátok ki!
WMN Ügy – 2019. november 3. – TF
Sokszor foglalkoztunk már a szülés témakörével, mert nagyon fontos és összetett kérdésnek tartjuk. Rengeteg történetet hallottunk róla, Kata levele mégis meg tudott lepni minket – ezért osztjuk meg veletek, amit írt, majd később szóban is kiegészített.
WMN Zizi – 2019. október 29. – TF
Az elkövetkező napok az angolszász, a keresztény és az általános európai hagyományok szerint is a halálról, halottakról szólnak. De hogyan csapódik le mindez egy ovis kisgyerekben? És egyáltalán: kell neki tudnia azt, hogy mi a halál? Tóth Flóra elmeséli, náluk hogy van ez.
Long – 2019. október 28. – MK, TF
Egy szép, mély, vicces és generációkon átívelő barátság története Hernádi Judit és Pálmai Anna között. Csak neked mondják!
WMN Ügy – 2019. október 24. – TF
Nagy port kavart Szalóki Ági Facebook-posztja arról, hogy a Joker című, 16 éven aluliaknak nem ajánlott filmet egy rakás kilenc-tíz éves kisgyerekkel együtt nézte végig. De vajon kinek a felelőssége ez? Szülői kompetencia vagy a mozik feladata betartatni a korhatáros ajánlást? Szakértőkkel járjuk körbe a témát.
© 2026 wmn.hu – WMN Média Kft.