Sándor Anna

Sándor Anna újságíró, a WMN felelős szerkesztője. Egy másik életben középkorász. Egy harmadikban őslakosokkal foglalkozó antropológus. Külpolitikai szakértő. Agykutató. Genetikus. Kertész. Főnyulász. A sokféle érdeklődés metszéspontjában és valóságában áll: az újságíró. A híd, aki összeköti a kutatót, szakembert az érdeklődő olvasóval. Az egyik legszebb feladat.

Sándor Anna cikkei

Összesen: 102 db cikk

Hiányból született fény: mit tanított nekem anyám az ünnepről, amit ma is őrzök

WMN Ünnp – 2025. november 30. – SA

„Anyu nagyon értette az ünnepet, a hozzá vezető utat, a rítust, a ritmust, az időt, a figyelmet. Ő már nincs velünk, de ahogyan készülődöm az ünnepre, az tőle fakad, a példájából – és abból is, ahogyan én már nem akarom.”

Több mint 200 nőt mérgezhetett meg vízhajtóval egy francia köztisztviselő

WMN Ügy – 2025. november 28. – SA

A Guardiannek számoltak be arról érintett nők, hogy amikor Christian Nègre interjúztatta őket, egy forró ital elfogyasztása után elviselhetetlen vizelési inger tört rájuk. A rendőrség egy másik ügy kapcsán találta meg a férfi jegyzeteit, amiben a „kísérletét” rögzítette magának.

Epstein-ügy: Hullanak ki a csontvázak a szekrényből, pedig még csak az aktákra várunk

WMN Ügy – 2025. november 26. – SA

Bár Trump aláírta az Epstein-akták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényt, az ügynek koránt sincs vége, sőt, sorra hullanak ki a csontvázak a szekrényből. A már bizonyítottan érintettek, mint például a hajdani herceg, András, pedig egyre mélyebbre zuhannak. Összefoglaló az Epstein-ügy elmúlt hetéről.

Az Orbán-kormányok 15 éve: ezekről a területekről hiányoznak ezermilliárdok

WMN Ügy – 2025. november 25. – SA

Ezermilliárdok hiányoznak az oktatásból, a lakhatásból, a társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokból, derül ki a 444 összehasonlításából, amelyben reálérték alapján vetették össze a 2010-es és a 2024-es állami költségvetési adatokat. Hírszemle.

Visszakapod a halott kutyádat – csakhogy nem ő lesz az: Az állatklónozás már a küszöbön

WMN Life – 2025. november 24. – SA

Ma már bárki klónoztathatja a kedvencét – kutyát, macskát, akár nyulat is. Sztárok sora élt már ezzel a lehetőséggel, miközben az eljárással kapcsolatban sokféle aggály felmerül: a betegségre hajlamosabb klónoktól az alacsony klónozási sikerrátán és a béranyák fájdalmán át addig, hogy mihez is kezdünk a gyásszal.

< 7 8 9 10 11 12 13 >