Az év utolsó hete különleges időszak. Talán ünnepibb, mint maga a karácsony, ahová hullafáradtan érkeztünk meg. Az ajándékok még a fa alatt hevernek, de már nem kell menni sehova. Főzni sem kell, legfeljebb egy levest dob fel az ember. Különös érzés lassúnak lenni. Szabad ezt nekünk? Össze vagyunk zavarodva kissé. Ilyen is lehet az élet?
Titkot tudni teher. Néha szinte elbírhatatlan. Például abban az esetben, ha a hozzátartozónkat, barátunkat csalja a párja, mi pedig nem tudjuk eldönteni, hogy szóljunk-e neki, vagy sem.
Óriási várakozás előzte meg Gabriel García Márquez leghíresebb regényének filmadaptációját, már csak azért is, mert még az amúgy moziőrült író sem hitt benne, hogy megfilmesíthető a Buendíák szövevényes családtörténete. Nem is engedte, hogy kísérletezzenek vele – majd csak a halála után nyúljanak hozzá, így rendelkezett.
Itt a lehetőség, hogy végre személyesen is találkozzunk, ne csak virtuálisan. Egy teljes napot tölthetünk együtt, és szerezhetünk olyan élményeket, amelyekből még hónapokkal később is táplálkozhatunk. Egy olyan napra készülünk, amely nemcsak az elmúlt 10 évről szól, hanem lendületet ad a következőkre is.
A szülőség egyik legemlékezetesebb (és olykor leginkább elfelejteni szándékozott) kalandparkja az iskolai levelezőlista, amely leginkább a különféle privát indulatok levezetésére szolgál, nem elsősorban az iskolai tudnivalók megbeszélésére. A karácsony ráadásul különösen stresszes időszak mindenkinek, és ez bizony nyomot hagy a diskurzuson is. Pláne, ha bizonyos üzenetek félremennek.