A legnagyobb probléma az, hogy Magyarország csak a GDP 6,4 százalékát fordítja nyugdíjakra, miközben az uniós átlag 10,2 százalék. Az átlagbér és az átlagnyugdíj közötti szakadék folyamatosan nő: míg 2008-ban az átlagnyugdíj az átlagkereset 69 százaléka volt, mára 48 százalék alá esett. És nemcsak ez a baj, hanem az is, hogy ami jut, az igazságtalanul oszlik el.
Gábriel Dóra és Katona Noémi szociológusok kutatásaik során azt vizsgálják, hogyan alakul át a magyarországi idősellátás az elmúlt években tapasztalható állami kivonulással párhuzamosan, és milyen piaci, illetve közösségi megoldások lépnek a hiányok helyére.
A 13., sőt 14. havi nyugdíj „jár”, a nyugdíjakat „megvédik” – a mindennapokban mégis egyre több idős ember és családja érzi úgy, hogy magára maradt a terheivel. A strukturális problémákat alkalmi gesztusok fedik el, miközben a rendszer átláthatatlan, a kapacitások szűkülnek, a munkaerő elvándorol, és a szociális gondozás piaca szabályozatlan.
Ha a Fidesz 16 éve alatti idősellátási folyamatokat egy mondatban kellene összefoglalni, akkor így hangzana: az állam nem épített fel egy új, stabil gondozási rendszert, hanem egyre inkább átterhelte a felelősséget a családokra és részben az egyházi fenntartókra, miközben a munkaerő elvándorolt, a szociális szféra elszegényedett, és megfelelő szabályozás és ellenőrzés hiánya miatt a gondozási piac feketén működik.
A filmmel ellentétben a könyvben nem egy élénk fantáziájú, izgatott kamaszlány melodramatikus képzelgésének lehetünk tanúi, hanem egy bölcs, éles szemű, empatikus, összetett és izgalmas szereplőket – nemcsak szélben zörgő csontvázakat – alkotni tudó író bravúrját.
Glow
Lagom
Glow
Lagom