Három történet arról, hogyan érdemes vendéget fogadni, egymásra figyelni, fontos dolgokra ráébredni.

Vannak olyan oldalak, ahová csak maximális mennyiségű humorral és minimális mennyiségű elvárással szabad regisztrálni…

Menjetek sokszor erdőbe, és ültessetek fát, ha tehetitek! Hogy a saját komforton, örömön túl miért? Elmondjuk:

Kik ezek a bátor, erős nők, honnan jönnek, miről álmodoztak kislányként, és hogyan sikerült elérniük a céljaikat, valamint áttörniük az üvegplafont?

„Ez a történet nem arról szól, hogy egy embernek talán sikerült segítenünk, hanem arról, hogy hány embernek nem tudunk” (Chripkó Lili). Kolléganőnk riportja és missziója, ne hagyjátok ki!

„Olyan nincs! Kizárt dolog, hogy nem vagy már! Hiszen megbeszéltük, hogy találkozunk! Hazajöttem, hogy lássalak. Azért, hogy beszéljünk és átöleljelek. Azért, hogy megkérdezzem, mit csináljak a versenyen… Hogy elmondj nekem mindent a világ dolgairól, és megnyugtass… Azért, hogy csak együtt legyünk, együtt…”

„Amikor a másikat felcímkézzük, akkor valójában nem azért tesszük ezt, hogy jobban megértsük, hanem hogy betehessük egy dobozba, ezáltal eltávolíthassuk magunktól, és többet ne legyen vele dolgunk. Ezzel általában lezárjuk a kommunikációt, mert egy olyan helyzetet teremtünk, amivel szemben nehéz érvelni.”

„Azon az éjszakán, amikor meghalt, hirtelen felnőtt lettem, és közben pedig örökké az a 19 éves lány maradok, aki akkor voltam. Egy kicsi felnőtt, aki sokszor eltéved még mindig.”