Egy derékfájásnál, egy makacsul ragaszkodó kilónál vagy épp egy szűnni nem akaró szem alatti karikánál végül mindenkinél elérkezik a pont, ahol rádöbben: nem lesz örökre fiatal, sőt a szervezete olyan, mint egy jó memóriapárna, semmit nem felejt. Így történt ez Steiner Kristóffal is, aki a negyedik ikszhez közeledve úgy érzi, kicsit be kellene húznia a féket.

Hirtelen morajlást hallottam, majd valaki felvisított. Én balesetre gondoltam. A mindig nyugodt férjem arcát látva annyit sejtettem, hogy baj van, de akkor még nem éreztem semmit. Ő reagált elsőként: „Földrengés. Gyertek el a falaktól!”

Persze, simán le lehet mészárolni valakit egy cikk miatt (olykor magát a szerzőt is). A kérdés csak az: van értelme?

Ti hogyan tudtok igazán pihenni?

„Korábban mindig azt gondoltam, hogy én irányítom az életemet, és velem semmi rossz nem történhet. De ha valamit, hát azt megtanultam ebből az időszakból, hogy hiába szeretjük azt hinni, nem vagyunk mindenhatók.”

„Évente egyszer megélem, hogy úgy, ahogyan ő szeretett, soha nem fog szeretni senki.”

Ez a cikk nem arról szól, hogy melyik a nagyobb baj; az emberélet és egészség elvesztése, vagy az egzisztencia és a gazdaság megroppanása a járvány miatt. Mindkettő baj. Mindkettő nagy. Kevés kivétellel mindenki kénytelen kemény döntéseket meghozni, és valahogy együtt élni az ijesztő kilátástalansággal meg a példátlan tervezhetetlenséggel.

Parkettacsiszoló, autó, férj… Miért ne bérelhetnéd? Na persze… nem úgy! Mondjuk, hogyan!