Az öreg egész ősszel szedegette a szilvát, és várta a lányát. Aki most, hogy az apja már nem él, elmeséli, mit jelentett számukra a közös pálinkafőzés.

Bianka nevű olvasónk besokallt. Elege van a rengeteg kéretlen tanácsból, tapintatlan kérdésből, ezért egy ideje inkább el sem fogadja a különféle összejövetelekre szóló meghívásokat.

Judit egy véletlen nyomán tudta meg, hogy valójában mi áll a szokatlanul erős menstruációja hátterében, ami aztán nehéz döntésre késztette.

„Apa férfi, anya nő, utóbbi történetesen félig afrikai” – és a magyar valóság, ahogyan ők látják.

Gyermekotthonban dolgozó olvasónk ezúttal egy olyan kislányról mesél, akit elküldtek az iskolából, és a saját családja sem látta szívesen, így egyre lejjebb csúszott.

Nagy adománya az életnek, hogy az ember nem tudja, mi vár rá. Sok mindent képesek vagyunk így kibírni, mindig azt gondolva, hogy ennél már nem lehet nehezebb.

„Elfáradtam. Békességre vágyom. Teljességre. Nem akarok többé haragudni. Most lélekben megölelem, megcsókolom az arcukat, és elengedem mindannyiukat, akik olyan sokat bántottak engem. Az élőket is, nem csak a holtakat.” Transzgenerációs traumák, amiket csak azzal lehet feloldani, ha az ember megtalálja a szívében a megbocsátást. Olvasónk vallomása.

„Eljött a nagy nap: ki kellett költöznie az otthonból. Zsákokba pakolta a ruháit, nagy fekete szemeteszsákokba, és a szoba sarkába állította őket. Kérte, hogy a cuccai hadd maradhassanak még egy napot, kocsival érte fognak jönni. Aztán nem jöttek. Hírünk sem volt Ádámról. Eltelt két hét, és az otthonban az a hír járta, hogy a közelben lévő parkban alszik egy padon.”