Él a köztudatban egy tévhit, miszerint az inkontinencia az idős embereket érinti, és ezzel az állapottal nemigen lehet mit kezdeni, ha az embernek „ezt dobta a gép”. Pedig van segítség!
„Bár szeretem én is J. K. Rowling történetét, aki nincstelenként vetette papírra a Harry Potter meséjét, és aztán gazdagabb lett, mint az angol királynő, azért tudtam, hogy ennek a pályamodellnek igencsak csekély a valószínűsége” – mondja Vályi Nagy Erika, aki praktikus okokból és „jókislányságból” úgy húsz-harminc évre félre tette az álmát, hogy író legyen. Kurucz Adrienn olyan nőkkel beszélgetett, akik 40 éves koruk felett publikálták az első regényüket.
A Nobel-díját a ruhásszekrénye aljában tartotta. Amikor arról kérdezték, miért jelentet meg ilyen kevés verset, azt válaszolta, van szemétkosara. Wisława Szymborska: a költő, akiért nehéz nem rajongani, pedig a rajongástól valószínűleg kiverte a víz.
Kedves, egyszerre vidám és szomorkás (inkább szomorkás) mese arról, hogyan kovácsol össze egy közösséget az, ha identitásuk fontos része a származásuk, és valamennyien őrülten vágyódnak egy leginkább mesékből ismert, esetleg gyerekkori emlékekben élő, eszményített világba. Bazi nagy baszk lagzi kevesebb sziruppal – és lagzi nélkül.
A szülőket mindenért elő lehet venni. Kérdés, hogy érdemes-e. Nem viszi-e félre az önismereti utat, nem gátja-e a fejlődésnek az, ha folyton a múltban vájkálunk, és keressük az ősök felelősségét a saját, felnőtt létünk kudarcaiban?