Filákovity Radojka

Filákovity Radojka zsigerileg introvertáltnak tartja magát, még sincs semmi, ami jobban érdekelné az embernél. Hogy ezt az ellentmondást feloldja, újságíró lett. Indulásuk óta szerkeszti a Beszélnünk kell! és a Lélektani határ podcastokat, saját perinatálisveszteség-élményéből táplálkozva pedig egy, az érintetteket – és az ő egyéni útjukat a gyászfeldolgozásban – bemutató portrésorozattal dolgozik azon, hogy a perinatális veszteséget kevesebb tabu övezze. A keresztneve a szerb „öröm” szóból ered, a teljeset pedig kérésre változatos módokon tudja betűzni.

Filákovity Radojka cikkei

Összesen: 612 db cikk

„A szakmai teljesítményemnek mi köze van ahhoz, milyen ruhát veszek fel, milyen a frizurám!?” – Interjú Kis-Tóth Ágnes asztrofizikussal

WMN Ügy – 2022. szeptember 4. – FR

„Annak ellenére, hogy most már elfogadjuk, egy nő akár lehet okos is, de mellette szinte elmaradhatatlan, hogy megnézzük és értékeljük őt más, tradicionálisan »nőiesebbnek« vélt kvalitások alapján is” – mondja Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus, akivel a tudósokat (és azon belül is a női tudósokat) övező sztereotípiák mellett többek közt arról is beszélgettünk, eljuthat-e az emberiség oda, hogy féreglyukakon keresztül utazzon galaxisok között.

Kimenő Radival: Az őszi melankólia csak délibáb, gyere, űzzük el együtt!

Kult – 2022. szeptember 2. – FR

Az idei ősz hihetetlenül színesnek és inspirálónak ígérkezik már most – kezeket fel, ki várta még ezt az évszakot?! Ha te nem is tartoztál közéjük, ezek a programok garantáltan hangulatba hoznak!

„A kiégésre a legnagyobb gyógyírt a gyerekek jelentik” – Ismerjétek meg Eszes Valit, a budapesti Eötvös József Gimnázium pedagógusát

WMN Life – 2022. szeptember 1. – FR

„Hogyan lehet mégiscsak egy olyan mintát mutatni, ami reményt ad a fiatal kollégáimnak? Hogy lehet megerősíteni őket abban, hogy annak ellenére, hogy most még több a fájdalom és a göröngy ezen az úton, mint kellene, de azért maga az út gyönyörű? Gyerekekkel lenni csodálatos dolog. És amíg a gyerekeken keresztül a jövővel találkozik az ember, addig a királyi úton jár.”

Kimenő Radival: Édesítsd meg a búcsút, hogy ne fájjon úgy – Mert a bulinak sosincs vége…

Kult – 2022. augusztus 25. – FR

Ahelyett, hogy könnyes nosztalgiával és ködös melankóliával gondolnál a nyár végére, búcsúztasd el tisztességesen! Mondjuk, ezekkel a programokkal:

Néha nem árt kizökkenni saját magunkból – Filákovity Radojka egy napja

WMN Life – 2022. augusztus 24. – FR

Radojka számára mindennapos megpróbáltatás, hogy nehezen tud kikapcsolni, visszalassulni, igazán jelen lenni a pillanatban – így mindezért igyekszik tudatosan tenni. Mondjuk, egy-egy ilyen, „kiégésmegelőző” napon.