Kimenő Radival: Öt kortárs kiállítás, amit nem érdemes kihagyni idén tavasszal
A meghatározó ízemlékek grafikai alkotásokon, a perinatális veszteség fájdalma pedig formabontó fotókiállításon jelenik meg – de ez még nem minden!
A meghatározó ízemlékek grafikai alkotásokon, a perinatális veszteség fájdalma pedig formabontó fotókiállításon jelenik meg – de ez még nem minden!
Dadogós gyerekből az ország egyik legszebben beszélő színészévé vált. Őze Lajos ma lenne 88 éves.
A Bánat és öröm elképesztően fontos és hasznos mű nemcsak azoknak, akik mentális betegséggel küzdenek, hanem azoknak is, akiknek a környezetében küzd valaki a legsötétebb démonokkal küzd, és fogalma sincs, hogyan segíthetne rajta.
Már akkor széles közönség előtt lépett fel, amikor a szegregáció felszámolása még elképzelhetetlennek tűnt. Ráadásul nyíltan énekelt olyan társadalmi problémákról is, mint a családon belüli erőszak. 137 éve született Ma Rainey, akit már életében a blues anyjaként emlegettek.
Mulan története nem csak a Disney-filmből ismert, Kínában sok évszázada mesélnek róla a gyerekeknek. De valós személy volt? Kínai egyáltalán? És tényleg egyedülálló, amit véghez vitt? Mi is mesélünk, de csakis az igazat:
Megint egy évvel öregebbek lettünk, ahogy a halhatatlan legenda, Barbra Streisand is, akit tavaly köszöntöttünk a 80. születésnapján. De belőle azóta is csak egy van: két Oscar-díj, 10 Grammy-díj, 9 Golden Globe, egy Tony-különdíj, 42 platinalemez, több mint 70 millió eladott album, és példaértékű jótékonysági, környezetvédelmi, és politikaiaktivista-teljesítmény bizonyítja.
A zenetanulásra eddig az embernek az életét kellett rászánnia, gyakorlás, tanulás és végtelen munkaórák nyomán jöhetett csak létre a siker, de immár pár kattintással lemásolható mások produktuma – és ha nem lépnek gyorsan a döntéshozók, és nem szabályozzák idejében a keretrendszert, el is adható.
Neil Gaiman nagyszerű műve megtanít minket arra, mit jelent egy trauma után visszaszerezni a hatalmadat, és újjáépíteni a birodalmadat.