A pokol olyan hely, amelyre még annak sincs szava, aki a szavakból él. Szentesi ismeri, és amióta visszajött onnan, megszállottként dolgozik azon, hogy másnak ne kelljen odakerülnie. Ehhez azonban ki kell mondani bizonyos dolgokat.

„Mindenfajta önbarátságon túl, de főleg innen: az emberállat díszpéldánya, én, egy társas lény volnék, csak épp pillanatnyilag társtalan. Alapigazság."

„Ugyanis egyszer csak odanéztem a szemközti lakás ablakára, és a pasas ott állt, engem bámult üres tekintettel, és közben... rángatta a »micsodáját«. Kéjesen." Pálma leírja nekünk, mit érez, amikor a szemben lakó pasas kukkolja őt. Mit tehet ilyenkor egy nő? De tényleg?

„Átszökkenni a gödrön, menni tovább, miközben a végtelen nem ereszt. Elvisz a hullámán, talán úgy jó lesz."

Egy vérbeli túrázó listája mindarról, amit a természettől kaphat az ember.

Nincs is annál nagyobb tragédia, mint amikor a tökéletesnek hitt gyerek elromlik! (Figyelem, ha a poszt első kétharmadában irónia nyomait véled felfedezni, nem tévedsz nagyot. Ezt azok kedvéért írjuk, akik csak a poszt első kétharmadát olvassák. Esetleg csak a bevezetőt. Vagy csak a címet. Vagy azt se.)

„Az asszony pedig nem vitt magával semmit, aztán valahogy mégis elvitt mindent, ki érti ezt, pedig az ura »jóember« volt, sose ivott, nem is verte, akkor meg mi baja volt, senki se érti."

Mindenkinek, aki szeretné. Dominika végigjárja a Caminót - egyelőre helyettünk is.