Évtizedekig fejlesztették, de 2 perc elég volt a bukásához – a Concorde első, egyben utolsó tragédiája
A Concorde-ot az ég királynőjének nevezték, azonban egyetlen katasztrófa a szuperszonikus repülőgép bukásához vezetett.
A Concorde-ot az ég királynőjének nevezték, azonban egyetlen katasztrófa a szuperszonikus repülőgép bukásához vezetett.
A nők a bűvészetben sokáig csinos asszisztensként tűntek fel, a szakma pedig a csillogás, a titokzatosság és a szexizmus világa volt. Utóbbi ma már változóban, és bár a kislányok még ma is kevés nőt látnak bűvész szerepben, ezért magukat is nehéz elképzelniük benne, egyre több az úttörő. Ilyen Balogh Anna is, aki viszonylag későn választotta ezt a hivatást, de ma már főállásban bűvészkedik, műfajában az egyetlen nőként Magyarországon.
Nem minden az, aminek látszik, vagy aminek hiszik az emberek. Hatványozottan igaz ez a munkakörökre.
A tizenkilenc éves Koszonits Patrik egy nap gondolt egy merészet, és úgy határozott, valóra váltja álmát, és ennek első lépéseként zarándoklatra indul egy szamárral, Fülessel. A nagyjából egy hónapig tartó utazás során Ásotthalomtól Mosonmagyaróvárig körülbelül 450 kilométert tesznek meg. Patrikot nemes cél vezérli, szamárfarmot és -rezervátumot szeretne nyitni, vágóhídról mentett, árván maradt szamarak számára.
Tavaly legalább 30 milliárdos kár ért csak idehaza olyan embereket, akiket valódinak tűnő postai, online piaci, banki vagy streamingszolgáltatótól érkező üzenetekkel vertek át. Mit tehetünk, hogy ne váljunk csalók áldozataivá?
Azoknak a városoknak, amiket folyó szel ketté, valahogy mindig különleges hangulatuk van. Élhetőbbek, szerethetőbbek, ráadásul a víz jelenléte jóval változatosabb – és sokszor persze ingyenes – programokat is kínál, így nem csoda, hogy a lakóik is boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élnek.
Még mindig tartja magát a tévhit, hogy a macskák a terhes nők első számú ellenségei a toxoplazmózis nevű betegség miatt. A valóság azonban teljesen más – a kérdést parazitológus és szülész-nőgyógyász szakorvosokkal jártuk körbe.
Holdállás szerint szaporodó korallok, egyszerre ívó halak, vándorló madarak – mi okozza az élőlények szinkronizált viselkedését?