Rettenetes dilemma lehet, amikor döntened kell: te mész tönkre végleg, vagy magukra hagyod a gyerekeket.

A WMN hátizsákos világutazója elárulja, hogy ő, aki ezerfelé csavargott már, hova menne még a legszívesebben.

„Tizedik próbálkozás, TIZEDIK! És negyedik lombikterhesség. Az asszony most héthetes és öt napos terhes, három vetélés után van, szülés még nem volt. Magas, vékony nő, sportos alkat, rövidre vágott hajjal. Harminckilenc éves. Miközben a vérnyomását mérem, megkérdezem, hogy van, vannak-e fájdalmai, görcsöl-e? Nem fáj semmije, mondja, csak nagyon erősen vérzik. És akkor elsírja magát. Amire nem vagyok felkészülve most sem. Zavartan félrefordulok, mintha hirtelen dolgom volna, például meg kellene keresnem a hőmérő egyszer használatos fedőkupakjait.”

A szenvedélybetegségből való gyógyulás óhatatlanul mélypontokkal jár együtt, amiknek során a beteg szembefordulhat épp a segítőjével is. Ez az út része. Át kell vészelni. Ahol megvolt a bizalom, ott újra is tud épülni.

Többet dolgozol, mint nyolc óra? Akkor túlóra helyett inkább kattints:

Ne higgyétek, hogy a gyerekjogi szakember tökéletes szülő. Nem az. Hál' istennek. Dr. Gyurkó Szilvia vallomása:

Lehet, hogy csak akarni kell, és ma bárki felkészülten állhat a rajtkőhöz az első gyereke születése idején?

Több ezer órányi önismereti munka van ezekben a gondolatokban.