Mi mindennek kellene változnia – és mi mindenen kellene nekünk magunknak is változtatni – hogy olyan nyugdíjunk legyen, amelyből meg is tudunk élni majd?

„A fent leírt objektumban és az adott körülmények között (amik cseppet sem rosszak azért) igyekszem mindenki előtt felkelni és gyakorolni, de sajnos többször kerülök olyan helyzetbe, hogy maximum tíz perc nyugalmam lelem a mozgásban. Aztán jön a kutya, vagy egy nehezen kitartott ászana közben lép át a fejem felett a férjem sűrű bocsánatkérés közepette, miszerint például »bocsánat, csak a laptopért jöttem…«. Vagy: »nem láttad a telefonom?«. Ha pedig ezt megúszom, akkor az ébredező család nem kicsi reggeli zajaira, vagy a gyerek online óráira meditálok.”

Olaszország, ha fokozatosan is, de május 4-én megkezdi a korlátozások feloldását, az ország újraindítását. Szicíliában élő vendégszerzőnk elmeséli, mi történt az elmúlt 47 napban, és hogyan tekint a bizonytalan jövőre.

Várjuk a ti történeteiteket is a karanténsuliból!

Akarjuk-e majd a régit vissza?

„Ekkorra már egy inkompetens balféknek éreztem magam, és így érzek ma is. Ez soha nem fog elmúlni.” Egy ADHD-s vallomása.

Gyerekkorom úgy telt, hogy az apai nagyszüleim „zsidózását” hallgattam. Egészen kamaszkoromig, mígnem egy családi vita közben kibukott belőlem, hogy a „kedvenc unokátok is az!”.

Ha a külvilág leszűkült az erkélyedre, próbáld meg abból kihozni a maximumot!