Jól érzed, tényleg beborít lassan a sötétség… Érzi ezt Szabó Anna Eszter is, aki elhatározta: az idén legyőzi a fullasztó sötétet és csak azért is megkeresi az utolsó fénysugarakat. A szó szoros értelmében. Csatlakozz a kihívásához, ha van kedved!
– Csináljunk jó dolgokat, hogy másoknak jobb legyen! – De én nem akarok, mert szerintem mások hülyék! – Szerintem meg ti vagytok a hülyék, úgyhogy én se akarok! – A brit tudósok szerint meg ti mindannyian hülyék vagytok, csak én nem!
A meggyilkolt modell szülei bele akarnak nézni az elkövető szemébe, hogy le tudják zárni a gyászukat – a paralimpikon pedig ezen az áron szabadulhat a börtönből.
Edith Eva Eger szerint a remény teszi lehetővé számunkra, hogy a múlt helyett a jelenben éljünk. De honnan ered a reményre való képességünk? És hogyan őrizzük meg azt a legkilátástalanabb helyzetekben is?
„Miért nem bíznak a szülők a gyerekeikben jobban? Miért nem bízzák a játék irányítását a szakemberekre? És miért üvöltenek így a lelátóról?”
„Az erdő az egyetlen hely, ami képes kizökkenteni önmagamból. A hely, ahol az összes feszültséget, szorongást el tudom engedni: a gondjaim temetője. Minden lépésnél hátrahagyok egyet. Nem búcsúzunk, de tudom, mikor távoznak belőlem – onnantól könnyebb a léptem.”
Egy gyerekkorában molesztált nő, két gyerek, majdnem hét év szoptatás. Anna Eszter lezárt egy fejezetet, és megírta nektek.
A felnőtté válás sohasem könnyű folyamat, főleg, ha párhuzamos a szülők szétválásával. Íme, egy fiatal felnőtt vallomása, akinek épp válnak a szülei: