Elgondolkodsz néha azon, hogy mi jár a nyugdíjas nagymamád fejében? Mutatjuk.

Hogy lehet jól segíteni? Mit szabad? Mi a jó? Hogy illik beszélni róla? Valaki mondja meg, mi a forgatókönyv, mit lehet kezdeni ezzel az egésszel, a síró kisgyerekekkel és anyákkal, a szuperhősös ovis hátizsákokkal, amelyek életeket cipelnek?

Történész szerzőnk elmagyarázza, mit jelent ma egy háború ahhoz képest, amit száz éve jelentett, és milyen hatásai lehetnek mindannyiunkra.

Ha szeretnél bekukucskálni a WMN főszerkesztőjének egy átlagos napjába, akkor gyere, itt a soha vissza nem térő lehetőség!

„A tárgyak csak úgy elkopnak a kezében, bármi legyen az. Könyv, kisautó, ceruzák, tolltartó, buborékfújó, szélforgó, mindegy, addig piszkálgatja, tépegeti, csavargatja, amíg minden széthull darabjaira, aztán részenként elszotyogtat belőle itt-ott. Mintha pont őbelőle is így hullanának ki darabkák, napra nap.”

Mi volt a valóságtól legelrugaszkodottabb szóbeszéd, amit visszahallottál önmagaddal kapcsolatban?

„Ez volt (eddigi) életem legboldogabb születésnapja… hete… hónapja” – mondta Kristóf, mielőtt a világ egy éjszaka alatt kifordult a sarkaiból.

„Azt üzenem a magyaroknak, hogy ha nem akarják, hogy ’56 megismétlődjön, akkor segítsenek Ukrajnának. De nemcsak a magyaroknak mondom, hanem az egész világnak. Ukrajna egyedül tartja a frontot” – mondja egy Budapesten élő ukrán nő, aki sok társával együtt tüntetett szombaton az orosz támadás ellen. Frissen érkezett menekültekkel is beszéltünk.