„Amikor Dallas volt, nem kellett fürdeni!” – Így emlékszünk vissza a péntek esti sorozatnézésre
Mindenkinek vannak emlékei a péntek esti Dallas-nézésről. Még annak is, aki sose látta. Vigyázat: nosztalgia-veszély!
Mindenkinek vannak emlékei a péntek esti Dallas-nézésről. Még annak is, aki sose látta. Vigyázat: nosztalgia-veszély!
Lukács Ági magyartanár vendégírása következik arról, miket érdemes átgondolni, elolvasni, rendszerezni a magyarérettségi előtti utolsó napokban.
Fazekas Tamás életének egészen kicsi kora óta elválaszthatatlan része a mozgás. Azonban annyi sérülés érte, hogy egy évvel ezelőtt arra a kényszerű döntésre jutott, hogy meg kell válnia a bal lábától, amit novemberben lábszárközéptől amputáltak. A felépülés hónapjai után most másoknak is meg szeretné mutatni, milyen kihívásokkal jár a végtaghiányos élet, és azt is: a lehetetlen nem létezik.
Hátfájás, kiemrültség, hobbihiány és az állandó stressz, hogy ha nem tartunk mindent kézben, megáll a világ – vagy legalábbis az otthonunk nem üzemel tovább.
Egy olyan korszakban, ahol a mesterséges intelligencia révén minden eddiginél személyesebb élményeink lesznek a halottaink másolataival, hogyan gondolkodunk majd elengedésről, gyászról, időről? Mennyire fogjuk érzékelni a hiányt, ha már nemcsak az élőkkel kommunikálunk online, testetlenül, hanem az elhunyt szeretteink digitális változataival is?
Egy gyászfolyamat sokkal több dolgot rendez át az életünkben, mint elsőre gondolnánk: az elsődleges veszteség mellett megjelennek a másodlagos gyász jelei is, hiszen a törés átrendezi az életünket. A kérdés csak az, hogy képesek vagyunk-e együttérezni magunkkal ebben a folyamatban, és megtaláljuk-e a helyünket az új, átrendeződött mindennapokban.
Mitől függ, ki hogyan viseli el a bizonytalan helyzeteket? Miért akarjuk tudni inkább gyorsan a hírt, akkor is, ha rossz? Milyen módszerekkel lehet csökkenteni a bizonytalanság okozta szorongást? A bizonytalanságnak tényleg van pozitív oldala? Ezeket a mindannyiunk számára ismerős kérdéseket járta körül Filákovity Radojka a Lelki társad hírlevélben.
Főként fiatal áldozatai vannak a nitazénnek, amely sokszor hamisított Xanaxként vagy Váliumként kerül a feketepiacra, így a használók gyakran nem is tudják, milyen veszélynek teszik ki magukat.