Ez a történet szóról szóra igaz, és az azóta eltelt harminckét év egyetlen pillanatát sem mosta el a feledés.

„Csak ültek ott, sorstársaik tömegében is egyedül. Hátrahagyva, elhagyva. Várva, hogy valamelyik kórházi osztályon – mindegy, melyiken, ahol majd helyet találunk nekik – végre megpihenhessenek. Vannak, akik még az otthoni magánynál is rosszabbat élnek meg karácsonykor: elutasítottságot. Kitaszítottságot.

Kicsit eleged van már az idei megpróbáltatásaiból? Végre csak döglenél, és kieresztenéd a gőzd? Öveket kicsatolni, playlist ON.

A karácsony a szeretet ünnepe, amit nagyon nehéz megélni, ha a számunkra legfontosabb emberek már nem lehetnek velünk. Krajnyik Cintia képzeletben mégis elérte őket telefonon.

Doffek Gábor nyolc évvel ezelőtt a poklok poklát élte át, amikor frissen elvált apaként igyekezett megteremteni az ünnep boldog hangulatát otthon, a lánya kedvééért. Így sikerült talpra állnia, és újra áhítattal megtölteni a karácsonyait:

„Ha választanom kellene egy karácsonyi dalt, ami jól reprezentálja a családomat, biztosan nem a »Csendes éj« lenne az…” – Ilyen a karácsony Nyáryéknál, széles amplitúdókkal…

A legtöbben, akik amúgy figyelnek az egészséges étkezésre, legkésőbb ma elengedik a gyeplőt, és miután megsültek a bejglik meg a zserbók (amiket persze ellenőrizni kell!), erre a hétre felfüggesztenek minden önkorlátozó szabályt. Elindul tehát a hét, ami alatt – érzetre – többet eszünk, mint a tél összes többi részében együtt. De igaz ez? És tényleg meghízunk az ünnepi zabálástól?

Két budapesti koraszülött osztály, két egészen eltérő élmény. Fruzsi hálás, amiért megmentették az életüket a szakemberek, de még mindig nem tudta kiheverni a traumát, amit az okozott, hogy az első kórház gyakorlata szerint alig vehette a kezébe a kisbabáját.